Nem sok dologra emlékszem a gyerek koromról minden homályos.Szentmártonkátán laktunk és azt tudom h apa az egész család életét tönkretette, főleg anyáét.15 éves volt anya apa meg 26 mikor megismerkedtek, de lehet h nem kellett volna...de még mai napig sem tudom teljesen h mi volt az oka de anya rá volt kényszerülve, h ezt tegye mert a szülei alkoholisták voltak ez miatt egy évet intézetben is töltött.De élete egyik legrosszab döntése volt h feleségül ment apához.16 évesen megszülte báttyámat.18 évesen pedig nővéremet.De az élete romokban hevert.Hisz még gyerek volt ő is, egy alkoholista férjel.Megtapasztalata mind azt a rosszat amit csak egy ember átélhet.Nemcsak h a gyerekkora is szörnyű volt de még így sem lehetett boldog.Ami jó dolog volt az életében az h született 2 gyönyörű gyereke, miattuk mindent megtett és minden keresztül ment,csak ők legyenek vele.Eltűrte a mindennnapos veszekedéseket és azt is h apa napi rendszerességgel megverte, olyan szinten h az látható volt.De ő csak tűrte, mert nem magát ha nem a gyerekeit nézte.Elmenekülni sem tudott hisz hova ment volna két kisgyerekkel pénz nélkül?!De egyszer megtörtént a baj, nem bírta tovább és életét elakarta dobni.Gyógyszerekhez nyúlt, de az orvosok megmentették,az utolsó pillantban.De ez sem hozta meg apa eszét csak folytatta...
Évek mulva megyszülettem én,egy szőke, kék szemű, szeplős kislány, aki sejteni sem sejthette h hova csöppent.Már csak a kinézetem miatt sem voltam apa kedvence, mert egy kicsit sem hasonlítottam rá.Ebből felmerült h nem is az ő gyereke vagyok.4éves voltam mikor elköltöztünk és Nagykátára jöttünk.Egyre csak nőttem és láttam h mi van körülöttem,apa leszokott az alkoholról, de a veszekedések nem szűntek meg.Én is csak egyre nagyobb lettem és mindent felfogtam magam körül.Úgy éltük az életünket h minden nap remegéssel töltött el ha haza kellett jönnöm az iskolából.És a legfádalmasabb az h láttam azt h anya mennyire nagyon szenved és h innen már nincs visszaút.Az életünk rémálommá vált,nem tudtunk előle menekülni sehova.10évesen végignézni h sehol nincs kiút és kikell bírni elég nehéz volt.
Körübelül 10éves lehettem mikor egy hatalmas veszekedésük után másnap amikor felébredtem csak annyit láttam h mindenki szomorú és anya megint sír.Felsem fogtam h mi van már megint mi történt.De azt a pillanatot soha nem felejtem el amikor anya kihívott a szobából, és sírva megölelt és annyit mondott, h nagyon szeretlek és akármi is történjék mindig is szeretni foglak!Akkor már éreztem h valami történni fog.Sírva bementem a szobába és magamba fordultam, nem értettem semmit.Egy kis idő után kimentem a szobából leültem a nappaliba és csak anyát figyeltem.Egyszer csak ment be a szobába és összesett.A rémülettől szólni sem bírtam.Beszaladtam hozzá de hiába szólítgattam nem jött válasz.Sírva kiabáltam nővéremnek h jöjjön gyorsan.Felhívtam a mentőket még ő vele volt, h jöjjenek ki mert anya rosszul lett, de akkor még nem tudtam mitől..Végül kiderült.Gyógyszerek.
Évek mulva megyszülettem én,egy szőke, kék szemű, szeplős kislány, aki sejteni sem sejthette h hova csöppent.Már csak a kinézetem miatt sem voltam apa kedvence, mert egy kicsit sem hasonlítottam rá.Ebből felmerült h nem is az ő gyereke vagyok.4éves voltam mikor elköltöztünk és Nagykátára jöttünk.Egyre csak nőttem és láttam h mi van körülöttem,apa leszokott az alkoholról, de a veszekedések nem szűntek meg.Én is csak egyre nagyobb lettem és mindent felfogtam magam körül.Úgy éltük az életünket h minden nap remegéssel töltött el ha haza kellett jönnöm az iskolából.És a legfádalmasabb az h láttam azt h anya mennyire nagyon szenved és h innen már nincs visszaút.Az életünk rémálommá vált,nem tudtunk előle menekülni sehova.10évesen végignézni h sehol nincs kiút és kikell bírni elég nehéz volt.
Körübelül 10éves lehettem mikor egy hatalmas veszekedésük után másnap amikor felébredtem csak annyit láttam h mindenki szomorú és anya megint sír.Felsem fogtam h mi van már megint mi történt.De azt a pillanatot soha nem felejtem el amikor anya kihívott a szobából, és sírva megölelt és annyit mondott, h nagyon szeretlek és akármi is történjék mindig is szeretni foglak!Akkor már éreztem h valami történni fog.Sírva bementem a szobába és magamba fordultam, nem értettem semmit.Egy kis idő után kimentem a szobából leültem a nappaliba és csak anyát figyeltem.Egyszer csak ment be a szobába és összesett.A rémülettől szólni sem bírtam.Beszaladtam hozzá de hiába szólítgattam nem jött válasz.Sírva kiabáltam nővéremnek h jöjjön gyorsan.Felhívtam a mentőket még ő vele volt, h jöjjenek ki mert anya rosszul lett, de akkor még nem tudtam mitől..Végül kiderült.Gyógyszerek.
(Méghozzá az a bizonyos Xanax és Rexetin..stb...Ami emberek életét legalábbis gyerekkorát tette tönkre.ha nem is tönkre,de egy olyan nyomot és egy olyan emléket amit soha nemfogok kitörölni és ha akarnák se tudnám)
Megakarta ölni magát..nagyon dühös voltam rá hogy,h lehet ilyen h képes lett volna itt hagyni minket.Kiért a mentő és csak pörögtek körülöttem az események.Végig néztem ahogy kimossák a gyomrát és h mennyire szenved,aztán pedig csak elviszik és még elköszönni sem tudtam tőle,hisz még félig ájult volt.2hétig nem is láttam, de utána haza jött.
És kezdődött minden előröl, ami megint ugyan ide vezetett.A látvány amikor másodjára is elvitték méghozzá ájultan tolókocsiba,örökre bennem marad.
És kezdődött minden előröl, ami megint ugyan ide vezetett.A látvány amikor másodjára is elvitték méghozzá ájultan tolókocsiba,örökre bennem marad.
Megint bevitték a Ceglédi korházba és mivel akkor nemtudták betenni rendes pcihiátriai osztályra bevittték a zártosztályra.Kegyetlen dolgokat élt át azalatt a 2nap alatt..végignézte h az embereket a hajuknál fogva húzzák a földön..és saját *arukat kenik a falra...Végül át tették egy kevésbé ilyen helyre..végül onnan is haza engedték.(Ebből is látszikk h ez nem játék dolog...)
Aztán többször előfordult h nem gyógyszerezte be magát de nem egyszer orvost kellett hívni hozzá mert az idegességtől rosszul lett.És nem sok kellett az epilepsziához.Mindezt gyerekként végignézni és átélni,nem kívánom senkinek.
Aztán teltek a napok meg hónapok,és anya átköltözött a mi szobánkba mert már nem bírta apával, és egyik nap reggel apa elment itthonról.Nem szólt h hova megy de nem volt otthon egész nap,anya mondta h rossz előérzete van,de nem tudtuk h mi lesz.Kb 11-12 éves voltam akkor.Aznap este még haza jött...egy autoval és bejelentette h elköltözik.Bennem az nap minden összetört de valahol örültem h talán most minden másképp lesz,összepakolta a dolgait még talán segítettünk is neki.Anya csak sírt kint a teraszon,még akkor is sírt pedig örülnie kellett volna.Apa odamnet Anikónénihez megölelte adott neki 2puszit és beült az autóba és elment.Darabokra hullott bennem minden,minden,mind azért mert még annyit sem mondott nekünk h sziasztok.3 hónapig nem is hallottam felőle.
Aztán teltek a napok meg hónapok,és anya átköltözött a mi szobánkba mert már nem bírta apával, és egyik nap reggel apa elment itthonról.Nem szólt h hova megy de nem volt otthon egész nap,anya mondta h rossz előérzete van,de nem tudtuk h mi lesz.Kb 11-12 éves voltam akkor.Aznap este még haza jött...egy autoval és bejelentette h elköltözik.Bennem az nap minden összetört de valahol örültem h talán most minden másképp lesz,összepakolta a dolgait még talán segítettünk is neki.Anya csak sírt kint a teraszon,még akkor is sírt pedig örülnie kellett volna.Apa odamnet Anikónénihez megölelte adott neki 2puszit és beült az autóba és elment.Darabokra hullott bennem minden,minden,mind azért mert még annyit sem mondott nekünk h sziasztok.3 hónapig nem is hallottam felőle.
Mikor egyszer csak megjelent h elvisz vásárolni az új barátnőjével.Utána 2 évig foglalkozott velünk.Sokat voltam vele és teljesen más volt mint itthon.Ugy gondoltam h végre van egy apukám.Olyan érzés volt amit előtte sosem éreztem:apai szeretet.!?Amikor vele voltam mindig nevettünk, mintha nem is ő lett volna.De ez egyszer csak elmult,nem hívott nem keresett többé,csak nagyon nagyon ritkán.Lassan 16 éves vagyok és 11hónapja még látni sem láttam,eltünt az az apa akit végre megkaptam,és most megint elveszítettem, már másodjára.De próbálok nem gondolni rá és ugy tenni h nincs rá szükségem, de valahol tudom h igen is van.De nem tekintem már őt apának..hisz nem az..ilyen lenne egy apa??mert akkor inkább nincs szükségem rá)Sajnálom őt mert elveszített maga körül mindent és mindenkit, visszaszokott a alkoholra és innenn már nincs visszaút.Tönkre tette magát..már szinte alig élhet...bárnemzudom.De mindezt magának köszönheti,hisz eldobott minket a családját.És amikor arra gondolok h egyedül tölti a Karácsonyt és nincs neki főzve nincs ajándéka nincs semmije és senkije, akkor én is összetörök.De nem tudok rajta már segíteni és ugy érzem h ez nem is az én feladatatom.DE akkor is ott van bennem az érzés h Úristen mit tett magával?Ez neki így jó?..De én nem hiszem,de akkor mért nem tesz ellene? Ezt ő csinálta és még mai napig sem,értem h mit gondolt h neki ez joo lesz?Hát már mindegy,a mi életünket és az övét is tönkre tette, valahol lehet miis hibáztunk de legfőképp ő,a legnagyobbat pedig ott hibázott, amikor elmenekült, megfutamodott és itt hagyott minket.Az helyett h szembe nézett volna a problémákkal és próbált volna megváltozni, de nem.Neki ez így egyszerűbb volt,de már késő ezen siránkozni hisz nincs visszaút...
De most sem jó, mert anyával nem értjük meg egymást és tudom h főként ebben én vagyok a hibás.De remélem egyszer minden jó lesz és végre boldogok leszünk.Mert már ideje lenne h végre mindenki boldog legyen ebben a családban.Nagyon sok rossz dolgot éltem át énis és mindenki más is.Az itthoni dolgok mellett eltörpülnek azok amiket még az élet elénk állítot mint egy plusz akadályt amit vagy túlvészelsz vagy elveszel.Ilyenek például az iskolai, szerelmi, és baráti csalódások is.Voltak olyan pillanatok,amikor nagyon összeomlottam és az előttem lévő példák alapján gyógyszerhez nyúltam(nyúlok),pedig énis tudom h ez nem old meg semmit..de néha úgy érzem h már mindegy....Ezen kívül vannak még vagy voltak még rossz pillanataim, mikor egyszerűen a feszültséget nem bírtam,bírom levezetni csakis magamon,ilyenkor nem látok nem hallok és előkerülnek a pengék,és a szétvert falak.Voltam egyszer pchiológusnál is,de csak egyszer.Tudom h nagyon sok mindent énis elrontottam de ezeket már nem tudom visszacsinálni.Az fáj a legjobban h tudom h mi volt régen, milyen volt az eddigi életem, de én nem h azért küzdenék h vigyem valamire és h megjavuljon és jobb legyen az életem, ahelyett inkább csal elrontok mindent.
De most sem jó, mert anyával nem értjük meg egymást és tudom h főként ebben én vagyok a hibás.De remélem egyszer minden jó lesz és végre boldogok leszünk.Mert már ideje lenne h végre mindenki boldog legyen ebben a családban.Nagyon sok rossz dolgot éltem át énis és mindenki más is.Az itthoni dolgok mellett eltörpülnek azok amiket még az élet elénk állítot mint egy plusz akadályt amit vagy túlvészelsz vagy elveszel.Ilyenek például az iskolai, szerelmi, és baráti csalódások is.Voltak olyan pillanatok,amikor nagyon összeomlottam és az előttem lévő példák alapján gyógyszerhez nyúltam(nyúlok),pedig énis tudom h ez nem old meg semmit..de néha úgy érzem h már mindegy....Ezen kívül vannak még vagy voltak még rossz pillanataim, mikor egyszerűen a feszültséget nem bírtam,bírom levezetni csakis magamon,ilyenkor nem látok nem hallok és előkerülnek a pengék,és a szétvert falak.Voltam egyszer pchiológusnál is,de csak egyszer.Tudom h nagyon sok mindent énis elrontottam de ezeket már nem tudom visszacsinálni.Az fáj a legjobban h tudom h mi volt régen, milyen volt az eddigi életem, de én nem h azért küzdenék h vigyem valamire és h megjavuljon és jobb legyen az életem, ahelyett inkább csal elrontok mindent.
Az h én még mindig itt vagyok annak az az oka, h a barátaim itt vannak nekem és a szerelmem is:)Amit nagyon köszönök nekik.
Lehet valaki ennél sokall rosszab dolgokat élt át,de nekem ezek is elegek voltak ahhoz h kiaalakuljanak bennem olyan dolgok amik nem normálisak..egyszerűen nem látom értelmét az életnek..mindenhol csak a gondok vesznek körül..de amíg itt vannak nekem akiket szeretek,addig megpróbálok a legjobban cselekedni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése